SZC logo

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

OM kód: 203039/004 | 6800 Hódmezővásárhely, Városház u. 1.

Intézmény logo

Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokKalmár telephelyKRÉTA
Széchenyi 2020

Duális partnerek

Kik a duális partnerek?

Duális partnereink közé olyan üzemek és vállalkozások tartoznak, amelyeknél a szakmai oktatásban részt vevő diákok az általuk választott iparhoz/piachoz kötődő új technológiákat, trendeket és sztenderdeket ismerhetnek meg, szem előtt tartva a XXI. századi gazdasági változásokat. A duális képzőhelyek nyilvántartását a Gazdasági Kamara vezeti. A duális partnernél lehetőség nyílik az iskolákban megszerzett ágazati alaptudással duális szakirányú oktatásban részt venni, ahol a diákok a programtantervben meghatározott szakmai ismereteket sajátítják el. A képzés konkrét termelési és szolgáltatási helyszíneken zajlik, amely által korszerű gyakorlati tudás szerezhető meg.

Miért jó lehetőség neked, hogy jelentkezhetsz egy partnerhez?

A duális szakképzésnek sok előnye van a tanulók számára, hiszen valós gazdasági környezetben tanulhatnak és modern, ismereteket szerezhetnek. A duális képzésben részt vevő vállalat szívesen foglalkoztat olyan munkavállalót, aki a gyakorlati helyszínen sajátítja el a szakmához szükséges tudást. A tanuló a képzés alatt vállalati projektekben vesz részt, megismeri a vállalat által alkalmazott technológiákat, és gyakorlati tudását az elméleti oktatásban is kamatoztathatja. Az adott szakterületen a legjobb szakemberektől, vállalati környezetben sajátíthatja el jövőbeni szakmája alapjait. Mindemellett a duális szakmai oktatásban részt vevőket legalább 100 ezer, legfeljebb 170 ezer forint összegű munkabér illeti meg, ami önálló jövedelmet jelent a diákok számára már a tanulmányok alatt.

Miért jó ez a cégeknek?

A cégek számára a duális képzés hosszú távú befektetés, mert így állandó kapcsolatban lehetnek jól képzett pályakezdő szakemberekkel, akikkel már tanulmányaik során partneri együttműködés alakul ki. A diákokat még jobb teljesítményre ösztönözheti a tanulásban az, hogy tanulmányaik végén, ha jól teljesítenek, egy biztos munkahely várja őket.

Miben tér el ez a képzés a hagyományostól?

A hagyományos képzésben részt vevő diákok – számos szakma esetében – tanulmányaik végeztével kerülnek kapcsolatba az általuk választott cégekkel. A duális képzésben viszont már a tanulói évek alatt lehetőségük nyílik gyakorlati és szakmai tapasztalatot gyűjteni, akár annál a vállalatnál, ahol később el szeretnének helyezkedni.

DUÁLIS KÉPZŐHELYEK CÍMLISTÁJA

Partnerek teljes listája a 2024/25 tanévtől

Partner teljes neve
Címe
Kapcsolattartó
Weboldal
Hányan tanulnak itt?

Bart-Ker Bt.

6630 Mindszent, Szabadság u. 26.

-

-

-

6 tanuló

Partner logó

Lila Kakas Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Petőfi u. 10-12.

-

-

vandorsolyomkft.hu/?etlap

4 tanuló

Partner logó

Ambitech Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky u. 70.

-

-

ambitech.hu/

13 tanuló

Partner logó

Ambruzs Csaba e.v.

-

-

-

-

6 tanuló

Partner logó

Art Hotel Plusz Kft.

Szeged, Somogyi u. 16, 6720

-

-

artszeged.accenthotels.com/hu

1 tanuló

Partner logó

Automatix Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Damjanich u. 16.

-

-

automatix.hu/

12 tanuló

Partner logó

Balogh Sámuel Gábor ev.

6636 Mártély, Liliom u. 18.

-

-

komuvessamu.5mp.eu/web.php?a=komuvessamu

2 tanuló

Partner logó

Best Iroda Kft.

6900 Makó, Széchenyi tér 10.

-

-

mail.koronamako.hu/

1 tanuló

Partner logó

Béta-Ép Kft.

6762 Sándorfalva, Hunyadi u. 26.

-

-

betaep.hu/

1 tanuló

Partner logó

Bodrogi Bau Kivitelező, Tervező, Kereskedő és Szolgáltató Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Mátyás u. 38.

-

-

bodrogibau.hu/

2 tanuló

Partner logó

Bónus István E.v.

6800 Hódmezővásárhely, Pálffy u. 2.

-

-

bandula.hu/

20 tanuló

Boros Kft.

6640 Csongrád, Fő u. 20.

-

-

facebook.com/profile.php?id=100063906789565

4 tanuló

Partner logó

Coop Szeged Zrt. 400. sz.

6630 Mindszent, Köztársaság tér 9.

-

-

coopszeged.hu/index.php/uzlethalozat/uzlethalozat-1/41-400-tisza-coop-szuper-aruhaz

1 tanuló

Csíkos Műhely Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Berkenye u. 20.

-

-

facebook.com/profile.php?id=100057377413671&locale=hu_HU

5 tanuló

Dentál Fúzió Fogtechnikai , Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

6100 Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 14/1.

-

-

-

1 tanuló

Dentalsprint Fogtechnikai Kft.

6721 Szeged, Maros u. 16-20.

-

-

facebook.com/dentalsprintkft/

1 tanuló

Partner logó

Enzo Gasztro Bt.

6640 Csongrád, Dózsa György tér 6.

-

-

kertvendeglo.eu/

4 tanuló

Partner logó

Expo-Racing Kft.

Lázár utca 23., Hodmezovasarhely, Hungary, 6800

-

-

facebook.com/profile.php?id=100057427120479

2 tanuló

Fábiánsebestyén Községi Étkezde

6625 Fábiánsebestyén, Iskola tér 3.

-

-

fabiansebestyen.hu/intezmeny/kozsegi-etkezde/

1 tanuló

Partner logó

Fekete Ferenc e.v.

6800 Hódmezővásárhely, Szent László u. 153.

-

-

-

3 tanuló

Partner logó

Fetzer-Baranyi Dalma e.v.

6800 Hódmezővásárhely, Szőlőhalom u. 7.

-

-

-

2 tanuló

Partner logó

Fődi Pálné e.v.

6800 Hódmezővásárhely, Bethen I. u. 30.

-

-

facebook.com/erikameterarubolt/?locale=hu_HU

2 tanuló

Partner logó

Földesi Imréné e.v.

5940 Tótkomlós, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.

-

-

-

6 tanuló

Partner logó

Frank Sándor E.v

6728 Szeged, Budapesti út 41.

-

-

fehertoihalaszcsarda.hu/

1 tanuló

Partner logó

Garaboy Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 7.

-

-

kispiacetterem.hu/

1 tanuló

Gasmatic Bt.

6100 Kiskunfélegyháza, Árpád u. 8.

-

-

gasmatic-bt.business.site/?utm_source=gmb&utm_medium=referral

1 tanuló

Partner logó

Gastrosa Kft.

5900 Orosháza, Dózsa György u. 24.

-

-

la-rosa.hu/

2 tanuló

Partner logó

Gécs Norbert ev.

5600 Békéscsaba, Vadháti u. 98.

-

-

gecsautoklinika.hu/

2 tanuló

Partner logó

Ginkgo Hotel és Konferencia Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 2.

-

-

ginkgohotel.hu/

12 tanuló

Partner logó

Glorius Hotel Kft.

6900 Makó, Csanád Vezér tér 2.

-

-

glorius.hu/

3 tanuló

Partner logó

Gödér Lajos E.v.

6600 Szentes, Petőfi S. u. 7./A.

-

-

galeriakavehaz.hu/

1 tanuló

Partner logó

Guido-Gasztro Kft.

6640 Csongrád, Kossuth tér 17.

-

-

guidopizzeria.hu/

1 tanuló

Partner logó

Güttler Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Kft.

6800 Hódmezővásárhely, 022/35 hrsz. Maroslelei út

-

-

guttler.hu/

6 tanuló

H-Maxx Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Tuhutum u. 12.

-

-

hmaxx.hu/

1 tanuló

Partner logó

H. Marcipán Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András u. 48.

-

-

marcipancuki.hu/

5 tanuló

Partner logó

Hajdu Gyula E.v.

Kinizsi u. 8., Szeghalom, Magyarország

-

-

vasutivendeglo.mozello.hu/

1 tanuló

Partner logó

Halasi Ferenc e.v.

6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 15.

-

-

-

2 tanuló

Partner logó

Harmadik Generáció Kft.

5900 Orosháza, Dózsa György u. 15.

-

-

oroshazicukraszda.hu/

1 tanuló

Hód-Mező Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 47/B

-

-

-

1 tanuló

Partner logó

Hód-Sarokház Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 7.

-

-

sarokhazcafe.hu/aktualis/akcioink

10 tanuló

Partner logó

Horelle Bt.

6640 Csongrád, József Attila u. 19.

-

-

joy-cukraszda.eatbu.com/?lang=hu

3 tanuló

Horváth Kft.

7300 Komló, Iskola utca 11.

-

-

-

2 tanuló

Hotel Science Kft.

Szeged, Petőfi Sándor sgrt. 17, 6722

-

-

sciencehotel.hu/

1 tanuló

Partner logó

K and M Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft.

6725 Szeged, Veresács u. 3. sz.

-

-

kalvariacukraszda.hu/

1 tanuló

Partner logó

Kalmár Motor Kft.

6728 Szeged, Algyői út 58.

-

-

kalmarmotor.hu/

1 tanuló

Partner logó

KB Autoteam Kft.

6400 Kiskunhalas, Keceli út 19-23.

-

-

kbautoteam.hu/

2 tanuló

Partner logó

Kelemen Bisztro Kft.

6900 Makó, Vörösmarty u. 8.

-

-

kelemenhaz.hu/

2 tanuló

Partner logó

Kenguru Csárda Kenguru Gm. Kkt.

6800 Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 78.

-

-

kengurugm.hu/

11 tanuló

Partner logó

Kerekes Ádám E.v.

6800 Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 168.

-

-

3vidamdugohuzo.hu/?lang=hu

6 tanuló

Partner logó

KissVirágom Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Kistópart u. 2.

-

-

facebook.com/profile.php?id=100069846045582

9 tanuló

Partner logó

KOMIGAL-2015 Kft.

6600 Szentes, Honvéd u. 15/3.

-

-

yeelo.hu/

1 tanuló

Partner logó

Lemeztechnika Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Kalmár Zsigmond u. 5.

-

-

lemeztechnika.hu/

7 tanuló

Partner logó

Losonczi Gábor Ev.

6630 Mindszent, Árpád u. 2.

-

-

birkacsardamindszent.hu/

12 tanuló

Partner logó

Marso Kft.

Hódmezővásárhely, Jókai u. 17, 6800

-

-

marso.hu/szervizek/marsopont-hodmezovasarhely

1 tanuló

Partner logó

Meto-Dent Bt.

5700 Gyula, Part u. 17.

-

-

metodent.hu/

2 tanuló

Mucsi Nándor és Társa Kft.

6720 Szeged, Tisza Lajos körút 76.

-

-

-

1 tanuló

Partner logó

MVM Energetikai Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft.

Jedlik Ányos Oktatási Központ 6100 Kiskunfélegyháza, Majsai út 18.

-

-

mvm.hu/

2 tanuló

Partner logó

Nagy Sándor ev.

6800 Hódmezővásárhely, Tuhutum u. 12.

-

-

nagyautoszerviz.hu/

8 tanuló

NITE BAU Építőipari Bt.

6800 Hódmezővásárhely, Dr. Soós István u. 23.

-

-

-

2 tanuló

Partner logó

Olasz Gábor e.v.

6800 Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 108.

-

-

-

3 tanuló

Partner logó

Oskovics László e.v.

6800 Hódmezővásárhely, Vas u. 11.

-

-

-

5 tanuló

Partner logó

Pápai Zoltán ev.

6800 Hódmezővásárhely, Hódtó u. 6.

-

-

-

4 tanuló

Partner logó

Parakleitos Kft.

1131 Budapest, Rónai tér 3.

-

-

ducza-clinics.business.site/

1 tanuló

Partner logó

Pilisi Csaba e.v

6800 Hódmezővásárhely, Kisfaludy u. 90.

-

-

-

1 tanuló

Partner logó

Pityuk Jánosné E.v.

5900 Orosháza, Kossuth Lajos u. 48.

-

-

facebook.com/keknefelejcs.cukraszda?locale=hu_HU

2 tanuló

Partner logó

Rácz Etelka e.v.

6800 Hódmezővásárhely, Klauzál u. 26.

-

-

-

12 tanuló

Partner logó

Retro Zamat Kft.

6625 Fábiánsebestyén, Iskola u. 17.

-

-

retrozamat.hu/privacy-policy

2 tanuló

Partner logó

Road Service Kft.

5300 Karcag, Gyarmati út 01120/2.

-

-

roadservice.hu/

1 tanuló

Rozgonyi Bau Kft.

6630 Mindszent, Bajcsy-Zs. u. 49.

-

-

-

1 tanuló

Partner logó

Soós Erzsébet e.v.

4029 Debrecen, Cegléd u. 11.

-

-

fogtechnikadebrecen.uzleti.hu/

1 tanuló

Partner logó

Spar Magyarország Kft.

2060 Bicske, SPAR út 1.

-

-

spar.hu/

1 tanuló

Partner logó

Stuber Rajmond e.v.

6800 Hódmezővásárhely, Ádám u. 9.

-

-

stugovill.hu/

4 tanuló

Partner logó

Süd-Alu Kft.

6800 Hódmezővásárhely, 6491/25 hrsz. Makói út Ipari Park

-

-

sudalu.hu/

5 tanuló

Partner logó

Sugar & Candy Kft.

6720 Szeged, Oskola u. 27.

-

-

sugarandcandy.hu/

4 tanuló

Partner logó

Szabó Zoltán e.v.

6931 Apátfalva, Kossuth u. 174.

-

-

-

1 tanuló

Partner logó

Szabó Zsolt E.v.

-

-

-

-

6 tanuló

Partner logó

SZAK-MA CENTER KFT.

6900, Makó, Kálvária utca 75/A

-

-

szakmacenter.hu/

1 tanuló

Partner logó

Szanorfa Kft.

5946 Békéssámson, Attila u. 39.

-

-

facebook.com/szanorfa/

1 tanuló

Partner logó

Szántó Gusztáv Ernő ev.

6800 Hódmezővásárhely, Nyárfa u. 107.

-

-

-

1 tanuló

Partner logó

Szentesi Séf Kft.

6600 Szentes, Bercsényi u. 23.

-

-

paterhaz.hu/index.php?mod=core%2Fcontent%2Fshow&id=1

9 tanuló

SZŐKE 97 Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Deák Ferenc u. 11.

-

-

facebook.com/szokecukraszdak

4 tanuló

Partner logó

Szűcs Mihály e.v.

6800 Hódmezővásárhely, Kálmán u. 4.

-

-

-

2 tanuló

Partner logó

Tesco-Global Áruházak Zrt. HMVHELY

6800 Hódmezővásárhely, Hódtó u. 17-19.

-

-

tesco.hu/

17 tanuló

Partner logó

Tesco-Global Áruházak Zrt. KECSKEMÉT

-

-

-

tesco.hu/

2 tanuló

Partner logó

Tiszaparti Fogcentrum Fogorvosi és Fogtechnikai Kft.

6723 Szeged, Róna u. 18/B.

-

-

dentcenter.hu/

1 tanuló

Partner logó

Truck & Car Szerviz Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Kenyere part 3.

-

-

truckandcar.hu/

3 tanuló

Partner logó

Truckershop Kft.

6800 Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 172.

-

-

kamionfelszereles.hu/

2 tanuló

Partner logó

Varga András E.v.

6800 Hódmezővásárhely, Róka u. 48./A.

-

-

vuketlap.uw.hu/index.html

1 tanuló

Varga Műhely Kft.

6800, Hódmezővásárhely, Csomorkányi utca 24.

-

-

vargamuhely.eu/

3 tanuló

Partner logó

Varga Zoltán e.v.

6800 Hódmezővásárhely, Damjanich u. 164.

-

-

-

1 tanuló

Partner logó

Vig-Motor Kft.

6640 Csongrád, Kossuth tér 13.

-

-

facebook.com/p/Pronto-Bistro-100063483444150/

1 tanuló

Partner logó

Villeroy Boch Magyarország Kft.

Hódmezővásárhely, Erzsébeti út 7, 6800

-

-

alfoldi.hu/

3 tanuló

Partner logó

Vörös Eszter Brigitta e.v.

-

-

-

-

6 tanuló


Partnereink

SZC logo

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum


Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Technikum és Kollégium

6800 Hódmezővásárhely, Városház u. 1.

Telefon: +36-62-242-011

E-mail: corvin@hiszk.hu

OM azonosító: 203039/004

Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002477; E/2020/000182


2024Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Technikum és Kollégium